2010. május 12., szerda

Cymbidium tulajdonos lettem!

Régóta vágytam erre a  fajta a Cymbidiumra. De féltem tőle, és bevallom most is félek tőle, mivel teleltetni kell és azt a hideg körülményt még nem tudom, hogy fogom neki teljesíteni. De annyira megtetszett, hogy nem bírtam otthagyni. A teljes neve, ha jól tudom: Cymbidium Showgirl Malibu! Ez egy mini Cymbi. Ilyen orchidea is volt a menyasszonyi csokromban.

Madagaszkártól Indián keresztül Ausztráliáig megtalálható. Több mint 50 fajuk él, a legtöbbje fán élő, de találhatunk köztük talajlakót is.
Nyáron szabadban, télen mérsékelt körülmények közt tartandó. Erősen tápanyag igényes növény. Tavasztól augusztusig nitrogénben gazdag, majd foszfor és kálium túlsúlyos virágoztató tápot kell adagolni neki. Október elejétől 5-6 hétig szárazon, hidegen, de fényes helyen kell tartani, míg az új hajtások és a virág kezdemények meg nem jelennek.



13 virág van most rajta, két száron. Van egy harmadik szára is azon már csak egy virág van a 14.-ik. :)



 Szárgumójukon sok hosszú, keskeny sás szerű levél fejlődik. A levelek hónaljából törnek elő a fürtszerű virágzatok.