2009. október 27., kedd

Anyukám virágai helyzetjelentés 2!

Anyukámnál nagyon beindultak a phalaenopsisok a növésben. Az anyák-napjára kapott orchideája most októberben virágzott el három virágszáron. Még el sem szárította a régi szárakat már hozza a negyedik virágszárat. Nagyon élni akaró kis növényke ez, jó vétel volt. :) De anyukámnál minden virág szeret. Apukám is nagy virágkedvelő, de Ő inkább a kerti nővényeket szereti, főleg a leandereket. Anyukám bent, apukám kint. :D

 

2 megjegyzés:

  1. Na épp most áradoztam nálam, hogy ez a phalae milyen szép lesz, ha újravirágzik majd. :) Tavaly kaptam egy fehér phalae-t, "rehabnak" neveztem el, mert szegényke eléggé le volt strapálva, régóta nem virágzott újra, a levelei szakadozottak... :( Na mindegy, szegénykét átültettem, aztán gondolom a nagy kipihentség után olyan virágszárat hozott, ami eleve elágazó volt, kb. 20 virág volt rajta. Elképesztően szép volt. Aztán ezeket gyorsan ledobta (meleg volt, nyár vége), és még újraindította az alvórügyeit is. Úgy nézett ki, mint egy fa. :D Most is virágzik, de most nem elágazón, bár éppen beindított 2 alvórügyet, már olyan 3 cm-esek.

    VálaszTörlés
  2. Képet kérnék róla, úgy megcsodálnám Én is. Kérlek oszd meg velem!!!:)

    VálaszTörlés