2009. november 5., csütörtök

Sérülés!

Az anyanövényem megsérült. Szegénykén már hónapok óta van két lyuk a levelén. Valamelyik nap nézegettem, mert hoz új virágszárat és ugye Ő nevelgeti a kis keikit és ahogy megfogtam a nagyobbik lyuk tovább szakadt. Már egy pár héttel ezelőtt próbáltam utána járni, hogy mitől lehet ez a sérülés. Egy két orhideás fórumon felvettetem a dolgot. Én csigára gyanakodtam először, de a gomba is megfordult a fejemben, bár az barna foltos inkább és nem lyuk. A fórumon más is mondta a csigát. Erre felbuzdulva elkezdtem keresni, kivettem a földjéből is, de semmit nem találtam. Megírtam ezt a többieknek és akkor jött az a válasz, hogy mechanikai sérülés is lehet. Ekkor gondoltam Én arra, hogy lehet, hogy mivel nyár eleje óta az ablakban van, hogy a nap kiégethette, de az sem, mert akkor a levelei sárgásak lennének az égéstől. A helytelen locsolásra is gyanakodtunk, mert ha nagyon ritkán locsoljuk a növényt és utána hirtelen kap vizet akkor megindul a növésben és olyankor is szakadhat a levél. De Én mindig megszokott időben locsolom, szerintem men túl gyakran és nem is túl ritkán. Hetente egyszer és egyszer spriccelem őket. Tehát abban maradtunk a fórumozókkal, hogy mikor nőtt akkor érhette valami, és a lyuk csak nőtt vele együtt, és mivel ott nem tudott úgy megerősödni ezért vékonyabb ott a levél és vigyázni kell mert könnyen leszakadhat, letörhet. Levágni meg nem szeretném, mert igazából semmi baja a levélnek, csak egy kicsit sérült.

 

1 megjegyzés:

  1. Nekem is van ilyen, már így kaptam. A levélben van egy törés, éppen ott, ahol a lyukak. Szerintem egyszerűen nem fért el, amikor növekedett, beleütközött valamibe és lefelé fordult. Megmondom őszintén, én nem is foglalkoztam fele, az új levelek takarják, aztán egy idő után úgyis leszárítja majd a növény, ahogy öregszik.

    VálaszTörlés