2010. január 3., vasárnap

Keiki!

Nagyon szépen nő a keikim. Két húsos gyökeret növesztett, és a virágszárak is szépen nőnek, igaz egy kicsit gyengének tűnnek, dehát nagy energia kell neki hozzá, hogy ki tudja nevelni.



Ugyan ezen a virágon amelyiken a keiki is van egy másik virágszár is nő. Már szépen fejlődnek rajta a bombók! :)

3 megjegyzés:

  1. Szia Szilvi!

    Ági vagyok Debrecenből, látom nem vagy kezdő az orchideákban :) én viszont nagyon az vagyok, nemrég kaptam egy szép példányt, és van egy kis problémám vele. Mivel eddig még nem próbálkoztam orchideákkal kissé tanácstalan vagyok. Utánaolvasgattam a gondozásnak és ápolásnak, de az öntözéssel nem vagyok tisztában. Az én növénykém levelei ugyanis kókadoznak, de az biztos, hogy nem a vízhiány az oka. Ugyanis észrevettem, hogy drága édesanyám előszeretettel öntözgette és a cserép alján kikukucskáló kis gyökérke elég puha. Gondolom el fog rohadni, de még nincs veszve minden, mondom én ezt úgy hogy még sosem volt orchideám. Tehát arra lennék én kíváncsi, hogy mi lenne most a teendő adjak neki inni vagy hagyjam hogy száradjon pár napot és rendbe jön magától? Tudnál nekem tanácsot adni hogyan élje túl a 2010-et az én gondozásomban. :)
    Válaszodat előre is köszönöm

    VálaszTörlés
  2. Szia Ági!
    Valószínű hogy túl locsolás a probléma.:( Most hagyni kellene, hogy kiszáradjon. Úgy fogod majd látni, hogy mikor kell újra öntözni, hogy figyeled mikor fehérednek ki a gyökerei, föleg ha átlátszó cserépben van, és ne legyen nyirkos párás már a cserép fala, akkor már nyugodtan locsizhatod.:) És kérd meg anyukádat, hogy ezt bizza rád...:D
    Sok sikert hozzá. Remélem tudtam segíteni. :)

    VálaszTörlés
  3. Szia

    Igen köszönöm szépen :) Igyekszem jó gazdája lenni :)

    VálaszTörlés